Csütörtökön kezdődött az a személyiségi jogi per, amelyet Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató cég vezetője indított a Megafilm Kft. ellen – írta meg a Magyar Nemzet. Kálomista Gábor filmproducer kérdésünkre válaszolva elmondta, nincs ellenük folyamatban másik per, a Hann Endre által beadott keresetről szólva pedig úgy fogalmazott:
Példaértékű, hogy egy fikciós játékfilmet úgy kezelnek, mintha egy újságcikk, vagy oknyomozó dokumentumfilm lenne.”
„Úgy látszik, a műfaji keveredéseket sem a bíróság, sem a felperes nem tudja tisztázni” – tette hozzá. Az ElkXrtuk című filmről szólva elmondta, „mi egy politikai thrillert készítettünk, aminek ez a műfaja, számtalan ilyen születik a közelmúltból és a régmúltból is, ez egy létező műfaj. Tudomásom szerint még soha senki nem perelt emiatt személyiségi jogi sérelemért, eszébe sem jutott senkinek, hogy pereljen egy fikciós filmet.”
Mint fogalmazott, bízott a bíróság megítélésében, hogy ebből még per se lesz, de végül csalódnia kellett.
A művészi szabadságról és a balliberális sikoltozásokról
Kálomista Gábor lapunknak adott válaszában arra is kitért, számára „az is furcsa, hogy amikor szerintük a művészi szabadság sérül – márpedig itt a művészi szabadságot alapjaiban kérdőjelezik meg –, az egész balliberális oldal ordítva sikítozik, most viszont mindenki nagyon csendben van.
Ha valaki cenzúráért kiáltana, most kiáltson, amikor a bíróságra terelik egy játékfilm sorsát”
– fogalmazott a producer.
Hozzátette: „Ráadásul ebben a játékfilmben vállaltan fikciós elemek vannak. Nyilvánvaló, hogy nem lehettünk ott különböző hálószobákban, tárgyalókban, villákban. Mi a legjobb tudásunk szerint szedtük össze az információkat, amelyek alapján ez a film elkészült. Azt, hogy ezt valaki sérelmezi, vagy nem sérelmezi, azt nem tudom, de azt gondolom, hogy ez semmiféle határon nem ment túl. Sőt, elsősorban közszereplőkről beszélünk, akikkel kapcsolatban a bírói ítéletek miatt tudjuk, hogy elég magas tűrőképességgel kell rendelkezniük.”
„Nagy a felelőssége a bíróságnak”
A producer úgy fogalmazott, „nagy a felelőssége a bíróságnak, mert innentől például
Micimackó is nagy bajba fog kerülni, ha valaki rá tudja verni, hogy lopta a mézet.
Egy olyan szellemet engednek ki a palackból, ami példátlan. Nem véletlenül nem engedik ezt a világon sehol.”